A március 15-ei hétvégét hosszú beszélgetések előzték meg. Mert nem elég, hogy egy vitorlás építésébe fogtunk bele, én régi terveim egyikének megvalósításába is belekezdtem. Méghozzá a víz bevezetéséhez. A látszat ellenére ennek nincs közvetlen köze a vitorlásépítéshez, nem mesterséges tavat szeretnék a kertbe, amin majd jókat hajózunk. A kényelem, ami hajt. Hogy télen is le tudjunk majd menni és ne fagyjon be a fenekünk, miközben az emberi léthez szervesen hozzátartozó szükségleteinket végezzük.
Tudniillik, a telkünkön két ház áll. Az egyik egy ősi parasztház vályogfalakkal és nádtetővel, igazi tornáccal. A maga nemében nagyon romantikus, és vonzó, de nagyon kalandos is tud lenni, mert nincs benne se víz, se gáz. A másik ház tetőtéri része a miénk, de ott hiába van egy szem vécé, fűtés és rendes fürdő nincs. Szerettem volna tehát egy házikót, amiben a víz és a fűtés egyaránt megtalálható. Nyáron a kerti zuhany remek megoldásnak bizonyult, de most, hogy egyre többet járunk le hideg időben is, igazán jól jönne már egy kis civilizáció. Ez egy tavaszi projekt a tereim szerint, de időnként vitathatatlanul eltereli a figyelmet és a szorgos kezeket a vitorlásról.
És itt a lényeg. Gergő a vitorlás köré szervez mindent, és - ismerve a balatoni telek veszélyeit - attól tart - jogosan-, hogy mindig lesz valami fontosabb, ami majd eltérít a vitorástól. Én ígéretet tettem, hogy a vitorlás lesz az első, de aktuális teendők valóban NÉHA elszólítanak majd mellőle, de ez szerintem belefér. A hosszas érvelések és meggyőzések vegeredménye az lett, hogy egyszerre haladunk mindkettővel. A vitorlással, és időnként a halaszthatatlan föld adta munkákkal.
Így tehát telepakoltuk szorgos kezekkel a kocsit, és irány a Balaton. A hétvégi fő feladat ugyanis az ásás volt.És, hogy a sufni se maradjon árván, ott a maradék deszkák felaprítását és a villanyszerelést tűztük ki célul. Szombaton mindenki jól kifáradt az ásásban, azzal kellett rohamosan előrejutni. Zoli töretlenül haladt előre a csákánnyal, míg Gergő és Milán egymás kezéből kapkodták, hol az ásót, hol a körfűrészt. Mindenki megnyugtatására vasárnapra hívtunk egy ásóembert, mert bitang hosszú és mély árkot kellett kikaparnunk. Közben a sufni is folyamatosan ürült, én azon törtem a fejem, hova rakjuk majd ezt a sok aprófát. Szerencsére a deszka gyorsan ég, így gyorsan fogyott, mert azzal fűtöttünk a házban. Vasárnap délutánra a villanyszerelésre is sor került, és este 8kor, kimerülten, de egy jó meleg vacsora után ültünk kocsiba, hogy hazafelé vegyük az irányt.
