Hajó leszel

Nem pont úgy sikerült a hétvége, ahogy terveztem, de főleg azért, mert teljesen rosszul emlékeztem a sufniban uralkodó állapotokra. Azt hittem, hogy majd az lesz a legnagyobb gondunk, hogy mit használjun fűrészbaknak, amikor a fűrészbaknak vágjuk a léceket (Remek fűrészbak tutorial itt). Főleg ezen a gordiuszi (vagy inkább münchhausen-i) problémán agyaltam, és eszembe nem jutott, hogy szinte bemenni nem lehet majd a sufniba, annyira tele van pakolva. Így, nem annyira a körültekintő szerszám használatnak köszönhető, hogy még mindig megvan minden ujjam.

Kb. hónapja otthagytam az OTP-t, és átpártoltam a Budapest Bankhoz, mert gondoltam attól jobb lesz nekem. Ugyan még nem lett jobb, de az már biztos, hogy a BB és az új-zélandi bankok nem puszipajtások, akik között egy tranzakció nem bonyolultabb egy baráti telefonnál. Csütörtökön online megrendeltem a terveket, de varázslatos módon nem tünt el a pénz a számlámról. (Itt még reménykedtem, hogy tényleg jó választás volt a BB) Végül vasárnap már a tervező is üzent, hogy nem sikerült a manőver, és szerinte szóljak a banknak, hogy számítsanak egy tengerentúli utalásra, és akkor menni fog. Érdekes hely lehet ez az Új-Zéland, ha ott tényleg csak úgy lehet szólni a banknak.

Addig is egy vázlat arról, hogy mire is vállalkoztunk:

Az elképzeltekhez képest a bejelentés egész simán ment. Igaz, ehhez az kellett, hogy először elutazzunk a messzi Keletre, majdnem ott hagyjuk a belünket (legalábbis annak nagy részét), ezzel természetesen elérve, hogy 3 heti aggódás után a felmenők rettegő gyomorral várják a bejelentést, hogy hova megyünk legközelebb. Kérem, sehova. Itthon maradunk. Mitöbb, az egész nyarat otthon töltjük. Kellő felvezetés után tehát a terveinknek ennél melegebb fogadtatásban nem is lehetett volna része. (Vajon megértették-e, hogy mindezt komolyan is gondoljuk?)

Lelkesedésünk szombat reggelre sem hagyott alább: a Balaton felé vettük az irányt. Én terepszemle céljából, Gergő már holmi barkácsolást is forgatott a fejében. Megláttuk a kiszemelt udvarrészt, és tüstént neki is álltunk a kipakolásának. Kipakolásnak? Kupacolásnak. Némi egyezkedés és variálás után talán kicsit többre jutottunk, mint A-ból B-be rakodás. Igaz, nem sokkal, de a sok lim-lom most nem a sufniban, hanem a sufni előtt várja, hogy végre a szeméttelepre kerülhessen. De legalábbis az udvar másik sarkába.(Igen, egy balatoni ősi birtokon a több generáció által felhalmozott dolgokat nem is olyan egyszerű eltakarítani. Főleg, ha a család vérébe beivódott az "ezmégjóleszvalamire" szemlélet.)

A barkácsolásból nem lett végül semmi. Sőt. Megállapítottuk, hogy a tényleges építés megkezdése előtt sok dolgunk lesz a terep előkészítésével. Ugye?

Fél éve, hogy megtudtam hogy hajót fogunk építeni. Nem igazán hittem el. Lelkesedtem, de ez amolyan, "Jaaaaa, perszeeee, holnap meg majd repülőt..."  Aztán találtam a nyomtatóban  2 hajótervet. Aztán rajzokat. Majd még több tervet. Képeket, neveket, szakkifejezéseket, vázlatokat. Már a barátaimtól is a fülembe jutott, hogy: " Hallom, hajót fogtok építeni!" Huh, gondoltam, lehet, hogy a repülőből mégsem lesz semmi?

Tegnap megrendeltük a terveket. Mit terveket. A TERVET. Háromszög vitorlával, természetesen.

Ma este pedig itthon is bejelentjük. Előbb - utóbb gyanús lenne ugyanis, hogy önszorgalomból rendet rakunk a kertben, mitöbb, mi a fenét szöszölünk állandóan a sufniban? Az ezirányú kérdéseket megelőzve, lerántjuk a leplet. Most még csak a terveinkről.

Tegnap este elkértem apámtól minden létező szerszámot, ami szóba jöhet, hogy kelleni fog a hajóépítéshez és hajlandó volt odaadni. Így elhoztam többek között egy körfűrészt.

Ugyan nem ezekkel a szavakkal, de apámnak meggyőződése, hogy meg fogom ölni magam vele. Vagy minimum levágom a lábam vagy valami ilyesmi.

Azért az szar lenne.

Ha elég sokáig nem lesz új post a blogon, akkor igaza lett. Szívás.

Mikor kezdődik egy hajó építése? Erős a gyanúm, hogy nem akkor amikor az első deszkát kettéfűrészeljük (még akkor sem, ha pont sikerült méretre vágni), mint ahogy a egy házépítés sem akkor kezdődik, amikor az első talicska betont kiborítják. Házépítésnél talán még meghatározóbb, amikor az első csikket eldobják a kőművesek a telken, de ez még mindig nem az igazi kezdet.

Akkor kb. marad az, amikor az ember megveszi a telket. De akkor már megint meg vagyok lőve - vagy nem kéne erőltetni a házépítős analógiát -, mert ugyan jó ötletnek tűnik, de az nem fog menni, hogy megvesszük a Balaton - a telket a hajó alá.

Legyen a nulladik nap, amikor megvesszük a terveket, azaz az első nagyobb kiadás időpontja. Ugyan ettől még bőven nem kezdtük el az építést, és ugyan már hónapok óta készülünk, de ez azért jó helyen van valahol a kettő között. Meg ha már elkezdi költeni a pénzt valaki, azt rögtön komolyabban szokás venni. Már ha eleget költ. Hiába vettük meg múlt héten az első szorítót a hajóhoz, kiröhögnének, ha erre rámondanám, hogy elkezdtük építeni a hajónkat.

Viszont ha megvannak a tervek, és azután nem lesz semmi az egészből, akkor már buktunk rajta eleget, hogy aki szeret rosszindulatúan Hemmegmonntam!-ozni, az elégetetten kezdhesse el mondogatni.

A szakértelmet lelkesedéssel pótoljuk, és nekiállunk, mert navigare necesse est.

Ma mínuszegyedike van. Kb.