Az elképzeltekhez képest a bejelentés egész simán ment. Igaz, ehhez az kellett, hogy először elutazzunk a messzi Keletre, majdnem ott hagyjuk a belünket (legalábbis annak nagy részét), ezzel természetesen elérve, hogy 3 heti aggódás után a felmenők rettegő gyomorral várják a bejelentést, hogy hova megyünk legközelebb. Kérem, sehova. Itthon maradunk. Mitöbb, az egész nyarat otthon töltjük. Kellő felvezetés után tehát a terveinknek ennél melegebb fogadtatásban nem is lehetett volna része. (Vajon megértették-e, hogy mindezt komolyan is gondoljuk?)
Lelkesedésünk szombat reggelre sem hagyott alább: a Balaton felé vettük az irányt. Én terepszemle céljából, Gergő már holmi barkácsolást is forgatott a fejében. Megláttuk a kiszemelt udvarrészt, és tüstént neki is álltunk a kipakolásának. Kipakolásnak? Kupacolásnak. Némi egyezkedés és variálás után talán kicsit többre jutottunk, mint A-ból B-be rakodás. Igaz, nem sokkal, de a sok lim-lom most nem a sufniban, hanem a sufni előtt várja, hogy végre a szeméttelepre kerülhessen. De legalábbis az udvar másik sarkába.(Igen, egy balatoni ősi birtokon a több generáció által felhalmozott dolgokat nem is olyan egyszerű eltakarítani. Főleg, ha a család vérébe beivódott az "ezmégjóleszvalamire" szemlélet.)
A barkácsolásból nem lett végül semmi. Sőt. Megállapítottuk, hogy a tényleges építés megkezdése előtt sok dolgunk lesz a terep előkészítésével. Ugye?
