Lassan kilábalunk a pakolásból, árokásásból és egyéb szabadidős programokból, amik csak halványan emlékeztetnek a hajóépítésre. Sőt! Tényleg elkeztük építeni a hajót! És tényleg nem értünk hozzá.
Kezdődik az egész azzal, hogy jó lenne egyenesen vágni. (Olyan extra igényeim egyelőre nincsenek is, hogy pontosan.) Másképpen nem fog menni, kell valami egyenes. De a fatelepről frissen szerzett deszkáknak és pallóknak is olyan íve van, hogy simán kérhetnének érte hajlítási felárat. Vonalzónk ugyan van, nem is rövid, csak olyan lapos, hogy max papírlapot lehet mellé igazítani, de körfűrészt azt semmiképpen. Maradt az, hogy próbálok minél pontosabban vonalon maradni (egyenest azért tudunk húzni...), aztán korrigálni ráspollyal. Nade!
Jó lenne merőlegesen darabolni. Van derékszögünk, de az megint olyan lapos, hogy nem fogja meg a körfűrészt. Ugyan ráhúzhatom az merőlegest, de ugye nem tudni egyenen vágni... Vissza a kályhához. És egyébként is. Amilyen görbe a fa széle, elég relatív lesz az a merőleges. Ésakkormég!
Vannak szép nagy három négyzetméteres rétegeltlemez tábláink, amikre szinte koordinátánként kéne felrajzolni a kivágandó darabokat. Nem könnyű melló, de inkább csak időigényes. Ha tudnánk merőlegest állítani, és nem lenne olyan rövid a derékszög, mint amilyen, és nyugodt szívvel mondhatnánk, hogy a tábla szélei egyenesek és egymásra merőlegesek. Azaz lenne mitől mérni.
De valahogy az első félóra szenvedés után kezdtek eltünni a pár milliméteres hibák a jelöléseken. Csak abban nem vagyok biztos, hogy a technikánk javult. Sokkal gyanúsabb, hogy szép lassan (tudat alatt?) megtanultunk úgy mérni, hogy az ellenőrzés alapján pontos legyen a rajz. Olyan könnyű egy picit ferdén tartani a vonalzót vagy kicsit arrébb nyomni a végét a tábla szélén.
